Múlt hét pénteken abban a megtiszteltetésben volt részünk Mazsival, hogy meghívtak egy óvoda gyereknapjára. Sok sok aranyos és bűbájos gyerkőccel találkoztunk, nagyobb részük szerencsére kutyabarát volt. Mazsola az apróságoknak is ugyan úgy megcsinálta a trükköket, mint a felnőtteknek. Ennek egyik oka valószínűleg a gyerekek kezében lévő süti volt....

Az egyik anyuka mesélte, hogy miután elmentünk a kisfia megkérdezte, hogy hol van a néni a kutyával? Aztán, az egyébként is 'miért' korszakában lévő kis srác azt próbálta kideríteni, hogy a néni tud-e ugatni, vagy a kutya tud-e emberül, mert Mazsi mindig azt csinálta, amit mondtam neki. Az anyukája megpróbálta elmagyarázni, hogy a kutyus okos és érti például a kézjeleket. Ezt a tényt ő is elfogadta, ezért másnap felemelt újjal magyarázta a család mudijának, hogy menjen a helyére. Hát nem ment :)

Mikor hallottam a történetet elgondolkodtam rajta, hogy hogy is értjük meg mi egymást. Mikortól tudom megkülönböztetni Mazsi ugatását attól függően, hogy miért is ugat? Honnan tudja ő hogy melyik fütty szól neki, és melyik a másik kutyának? Miből tudja, hogy most csak csöndben kell feküdnie? Mióta ismeri fel az emberek érzelmeit? Be kell látnom, hogy az együtt töltött év alatt kicsit én is megtanultam ugatni, és ő is emberül. E nélkül a harmónia nélkül nem tudnánk együtt dolgozni. Talán ettől a kutya-ember kapcsolattól különlegesek a terápiás kutyák :)

Gabi

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.